Az ember sokszor beszél arról, hogy hogyan is kell továbblépni. Mert néha beragad a szekér a sárba, és nincs az az erő, ami kimozdítsa onnan. Magam is küzdöttem, heteken, hónapokon keresztül. De nem tűnt el a kép a fejemből. Ha nem vele ébredtem, akkor, ha titkon is, mert a tudatos tudatom ki akart szabadulni ebből a szánalmas és lehetetlen helyzetből, de vele feküdtem. Elmúlt a Karácsony, és nem halványult a kép. Jött a szilveszter, amikor is úgy döntöttem, végső lépésre szánom el magam, mert végérvényesen elég volt az önmagamat felemésztő rinyálásból. Pofon lett a vége, majd néhány nap múlva jött az az ominózus fénykép, aminek láttán egyszer csak majdnem minden elszállt, és megkezdődött az ostrom – a gyógyult, egészséges énem elkezdte felszabadítani a szellememet és a lelkemet.
Képzeljétek, az Index és a bloghu szerkesztői voltak olyan jók, és kitették az előző, Miklós Edit sikere előtt tisztelgő posztomat a címlapra. Ezen felbuzdulva rájöttem arra, hogy ez a blog túlságosan személyes jellegű, filozofikus, illetve az aktuális lelkiállapotomat tükröző, néhol rinyáló, máskor teljességgel sablonos posztokat tartalmaz, ami nem alkalmas arra, hogy ekkora népszerűségre tegyen szert. Viszont, mivel továbbra is elmondom a magamét a sportvilág történéseiről, ezért az ezzel kapcsolatos véleményeket tartalmazó posztok mától elköltöznek egy másik blogba, ide. Köszönöm az eddigi megtisztelő figyelmet, ez a blog pedig marad továbbra is tisztelettel egy filozofálgató lelkiállapot-tükör! Jó szórakozást a folytatáshoz, itt és amott is!
Csekk: http://marciasportrol.blog.hu/
(Fotó: hatharom.com)
Címkék: fotó bejelentés sport
Nézem a köztévé közvetítését, hallgatom az Eurosport vezető kommentátorának hangját. Szocsi, 2014. február 12-e, magyar idő szerint reggeli órák. Női lesiklás, a rajtgépben Miklós Edit, Csíkszeredából. Az a Miklós Edit, aki a játékok előtt nyíltan közölte, az első hatban akar végezni, de az aranyat sem tartja elképzelhetetlennek. Sokan nevettek rajta, a fülem hallatára nevezték bolondnak, és közölték, hogy meg kellene tanulnia a helyén kezelni magát…
Címkék: vélemény sport Példakép
Magyarnak született, de igazi világpolgár lett belőle. Berlinben, Párizsban, majd New Yorkban tanulta a szakmát, de a spanyol polgárháborúban szerzett igazán nevet. Nevet, amelyet sajátjaként viselt. Igaz, mindössze tizennyolc évig volt rá módja.
Címkék: Példakép tárcaszerű
- Szia…
- Szia! Hát te meg hogy kerülsz ide?!
Címkék: filozofikus karcolat lelkiállapot
Ritkán kapom magam rajta olyasmin, hogy rajzolgatnék. Nincs hozzá tehetségem. Arról is viszonylag régen leszoktam már, hogy álmaim nőjéről képzelegjek. Egy ideje benne ülök már a körhintában, és rájöttem egy-két dologra.
Címkék: filozofikus válasz lelkiállapot
Megfizettem a hídpénzt... Békés, Áldott, Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Címkék: fotó lelkiállapot
A Fiú a korlátnak támaszkodva bámulta a sötétségbe burkolódzó várost. A híd két vége a semmibe vezetett, a part fényei megtörve, tompán tapogatózva szűrődtek át a sűrű, végeláthatatlan ködön. A Fiú mélyet szívott vékony szivarjába, majd a feje fölé fújta a füstöt, ami lassan, méltóságteljesen vált eggyé a mindent beborító párával.
Címkék: karcolat lelkiállapot
A kedd éjszaka letargikus inszomniája nem volt jó hatással a napomra. Jelentős késéssel vakartam össze magam, és nagyon nehezen indultam el szokásos szerdai, a fővárost átszelő utamra. A hangulatom és a munkakedvem pedig éves mélyponton tengődött. Illett hozzá a Depresszió, amit hallgattam.
Címkék: napló filozofikus lelkiállapot
Van, hogy éjjel fél kettőkor is csak meredsz az üres monitorra. Elaludtál volna, de a tudatod hirtelen közbelép. Nem enged nyugodni. Mert az mégse járja, hogy egy nyugtalan, zavaros elme csak úgy kényelmesen, pihentetően hagyja elaludni a testet. Álmatlanság, megint. Pörögnek a képek. Száguldanak, egybefolyik múlt, jelen és jövő. A semmittevés, a céltalanság álcája volna? Önsajnálat? Vagy csupán egyszerű, tiszta, ösztönös vágy, ami felé húz a szív, a lélek, a tudat, és minden porcikám?