Volt nekem egy blogom egyszer, réges-régen. Lassan hét éve, hogy belekezdtem. Tele reményekkel, akkor még nemhogy újságíróképzésen, de diplomán, sőt, höközésen, és főszerkesztőségen innen. Másodévesként, tele reményekkel, íráskedvvel, a jövő megváltásának szép ideáival.

Azóta sokminden változott. Én én maradtam, jöttek remények, jöttek megtorpanások. Törések, szakítások, búcsúk. És valahogy valami nem teljesedett ki. Azóta sem. Hosszú ideje gyötör az érzés. Egyetlen dolgot tehetek, hogy beteljesítsem, amiért itt vagyok. Nem lesz szépen szerkesztve. Nem lesz szépirodalom. Csak amit az agyam zavaros vizéből a hétköznapok benyomásai, és az örökkön őrlődő lélek nyomása alatt kihalászok. Remélem, lesznek, akiknek ez is elég. A lényeg, hogy bármi áron, de írnom kell. Mindegy, hogy miről, mit, és hogyan. De írni. Hát, vágjunk bele.